U12 Kalózok

Győzelem az U14-es helyosztókon – heti utánpótlás összefoglaló

Ungár Rebeka és Francsics Bence csapata is sikeresen vette a hétvégi helyosztó fordulót. A HKB Warriors a VSD Párducok, míg HKB Knights csapatunk az UTE A2 felett aratott győzelmet.    U8 Mérkőzésekben gazdag hetet tudhatnak maguk mögött szuperminis hokisaink, hiszen mindhárom csapatunk tornán vett részt vasárnap. A pirosak a Kisstadionban, a kékek Érden, a sárgák … Győzelem az U14-es helyosztókon – heti utánpótlás összefoglaló folytatása

Posted in Kiemelt, U10 Mini, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Knights, U14 Warriors, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

Veretlenül zárta U10-es csapatunk az EMHL tornát – Heti utánpótlás összefoglaló

Vasárnap a Tüskesátor adott otthont az Euro Mini Hockey League fordulójának, ahol U10-es csapatunk remek teljesítményt nyújtva, veretlenül zárta a napot. Emellett több korosztályos együttesünk is pályára lépett, ezeknek a mérkőzéseknek az összefoglalója következik.    U8 Szupermini piros csapatunk vasárnap a Megyeri úti jégcsarnokban lépett jégre, ellenfeleink a MAC, UTE 2 és a Táti Tigrisek … Veretlenül zárta U10-es csapatunk az EMHL tornát – Heti utánpótlás összefoglaló folytatása

Posted in Kiemelt, U10 Mini, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Warriors, U16 A csapat, U8 Hurricans | Leave a comment

Győzelemmel kezdte U16-os csapatunk a középszakaszt – Heti utánpótlás összefoglaló

Győzelemmel kezdték U16-os játékosaink a bajnokság középszakaszát. Utánpótlás csapataink heti mérkőzés összefoglalója következik.   U8 Szupermini sárga csapatunk vasárnap a Tüskesátorban lépett jégre, ellenfeleink a Goodwill Pharma Szeged, MAC Budapest és a Szekszárdi Jégmadarak voltak. Nagyon jó hangulatban telt az esemény, játékosaink pedig remek teljesítményt nyújtottak.   U10 Szintén dicsérendő U10-es kék csapatunk teljesítménye, akik … Győzelemmel kezdte U16-os csapatunk a középszakaszt – Heti utánpótlás összefoglaló folytatása

Posted in Kiemelt, U10 Mini, U12 Kalózok, U14 Knights, U14 Warriors, U16 A csapat, U16 A csapat hírek, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

Több korosztályban is véget ért az alapszakasz – heti utánpótlás összefoglaló

U16-os csapatunk győzelemmel zárta a B1–es csoport alapszakasz küzdelmeit vasárnap, csütörtökön pedig HKB Knights együttesünk is befejezte az idei szezon első etapját.    U8 Szupermini csapataink remek hétvégét zártak, hiszen három csoporttal is lehetőségünk nyílt részt venni a Magyar Jégkorong Napja alkalmából megrendezett Városligeti hokiünnepen. Festői környezetben, számos színes programmal és jó hangulatú mérkőzésekkel telt … Több korosztályban is véget ért az alapszakasz – heti utánpótlás összefoglaló folytatása

Posted in Kiemelt, U10 Mini, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Knights, U16 A csapat, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

Szombaton Magyar Jégkorong Napja a Városligetben – heti mérkőzés előzetes

Idén január 20-án kerül megrendezésre a Magyar Jégkorong Napja a Városligetben, ahol egyesületünk U8 és U10 korosztályokban is 3-3 csapattal indul.    U8 A Magyar Jégkorong Napjának hagyományaként délelőtt az utánpótlásé lesz a főszerep a Városligeti Műjégpályán. A program 9 órakor kezdődik, ahol elsőként az U8-as korosztály veszi birtokba a jeget. A tornán kék, sárga … Szombaton Magyar Jégkorong Napja a Városligetben – heti mérkőzés előzetes folytatása

Posted in Kiemelt, U10 Mini, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Knights, U16 A csapat, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

Győzelem a Szigeti Bikák otthonában – heti utánpótlás összefoglaló

  Gömöri Norbert csapata hosszabbításos győzelmének köszönhetően továbbra is második helyen áll az U16-os bajnokság B1 csoportjában. Múlt heti utánpótlás mérkőzéseinknek az összefoglalója következik.    U8 Szupermini sárga csapatunk vasárnap Ajkára utazott, ahol a hazai csapat mellett a Veszprémi Jéglovagok és az Ifj. Ocskay Gábor JA voltak az ellenfelek. Ales Gyula utazott el a csapattal, … Győzelem a Szigeti Bikák otthonában – heti utánpótlás összefoglaló folytatása

Posted in Kiemelt, Női DEBL / U25, U10 Mini, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Knights, U14 Warriors, U16 A csapat, U16 A csapat hírek, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

U14-es csapatunk nyitja a hetet – Heti utánpótlás mérkőzés előzetes

Ungár Rebekáék Jászberénybe látogatnak a mai nap, ahol 18:50-től a Lehel HC együttese ellen lépnek jégre. Hétvégén aztán igazi mérkőzés dömping következik, az U8-as korosztálytól kezdve egészen a női U25-ig minden korosztályunk jégre lép.    U8 Szupermini sárga csapatunk vasárnap Ajkára utazik, ahol a hazai csapat mellett a Veszprémi Jéglovagok és az Ifj. Ocskay Gábor … U14-es csapatunk nyitja a hetet – Heti utánpótlás mérkőzés előzetes folytatása

Posted in Hírek, Kiemelt, U10 Mini, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Knights, U14 Warriors, U16 A csapat, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

Több szép siker is született a hétvégén – heti utánpótlás összefoglaló

  U8 Szupermini piros csapatunk a Tököli Jégdómba látogatott vasárnap, az ellenfelek az Jégoroszlánok, RTK Vasló és a Szigeti Bikák voltak. Ales Gyula vezetőedző így értékelte a szereplést: “U8 csapatunk első piros tornáján vett részt a Tököli Jégdómban. Sok kis Hurrikánnak az első hivatalos tornája volt ez! Az összecsapások nagyon jó hangulatban teltek, volt sok … Több szép siker is született a hétvégén – heti utánpótlás összefoglaló folytatása

Posted in Kiemelt, U10 Mini, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Knights, U14 Warriors, U16 A csapat, U16 A csapat hírek, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

Heti utánpótlás mérkőzés előzetes

  U8-tól egészen a női U25-ös korosztályig minden csapatunk jégre lép a héten.   U8 Szupermini piros csapatunk a Tököli Jégdómba látogat vasárnap, az ellenfelek az Jégoroszlánok, RTK Vasló és a Szigeti Bikák lesznek.    Sorsolás: https://cp.jegkorongszovetseg.hu/_upload/doclib/200/SZMINI_48_JEGOROSZLAN.pdf   U10 Mini kék korosztályunk szombaton az Újpesti Jégcsarnokban lép jégre, ahol az UTE 2, UNI Győr ETO … Heti utánpótlás mérkőzés előzetes folytatása

Posted in Kiemelt, Női DEBL / U25, U10 Mini, U12 Kalózok, U14 Knights, U14 Warriors, U16 A csapat, U18, U8 Hurricans | Leave a comment

Negyedik helyen zárta csapatunk a karcfalvi KML tornát – heti utánpótlás összefoglaló

  U12 Az idei szezon első Kárpát-medencei Magyar Liga tornája november 3-5. között került megrendezésre Karcfalván.  Nyolc csapat nevezett összesen a tornára, őket az alábbi két csoportba osztották a szervezők: A csoport Kárpáti Farkasok Vasas SC SZJA Sárga SZJA Kék   B csoport HKB Vikings Corona Brasov SZJA Szürke UTE Pénteken és szombaton a csoportmérkőzések … Negyedik helyen zárta csapatunk a karcfalvi KML tornát – heti utánpótlás összefoglaló folytatása

Posted in Kiemelt, Női DEBL / U25, U12 Kalózok, U12 Vikingek, U14 Warriors, U18 | Leave a comment


  • Roczanov Zsolt, vezetőedző

    Zsolti 2001-ben született Székesfehérváron. Jégkorong pályafutását 2004-ben kezdte az Ifj.Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia játékosaként. 18 év alatt 9 Magyar Bajnoki címet, az Osztrák bázisú ligában 8 bajnoki címet szerzett. Edzői végzettségét 2021-ben az Educpro sportiskola diákjaként szerezte meg. Egyesületünknél a 2021-22-es szezon óta az U12-es korosztállyal dolgozik. A 2022-23-as szezontól a HKB U12-es csapatának a vezetőedzője lesz.

    roczanov@kmh.sport.hu

  • Nochta Kristóf

    A jégkoronggal 2008-ban ismerkedett meg. Még ebben az évben el is kezdte űzni a sportot Székesfehérváron, ahol aztán végigjárta a korosztályos ranglétrát. A 2021-22-es szezont a Titánoknál játszhatta végig az Erste ligában. A szezon végén döntött úgy, hogy játékosként felhagy a sporttal és edzőként folytatja a továbbiakban. Örömmel fogadta el a másodedzői ajánlatot, így 2022 augusztusától tartozik a HKB edzői kötelékébe.

    nochta@kmh.sport.hu